Magyar Filmörökség

Magyar filmekről szubjektíven

Felhőtlen kacagás és ideológia: Latabár rövidfilmek az 1950-es évek elejéről

2014. augusztus 17. 18:01 - Magyar Filmörökség

Korábbi bejegyzésemben már szóba került Latabár Kálmán és az 1950-es évek filmgyártása. A Rákosi korszak erős ideológiai nyomása a mozgóképet sem kerülhette el, a tudást a mozi mozgósító erejéről a különböző oldalon álló diktatúrák egymásnak adták tovább. Ahogy a hitleri Németországban, úgy a sztálini Szovjetunió is központi ideológiai kérdés volt a filmipar, mint propaganda és népszórakoztatás.

17908.jpg

Ennek a hagyománynak a továbbélését láthatjuk a 1951-1953 között forgatott három rövidfilmben, ezekben a 30 percet sem elérő humoreszkekben. A szórakoztatás mellett népnevelő szándékkal is készült alkotások jól visszahangozzák a kor ideológiáját a munkához (a munkakerüléshez), a babonasághoz és a háború előtti rendhez való viszonyát. Szegény Latabár Kálmán szerencsétlensége az volt, hogy humorával és fergeteges alakításával még ezt az ideológiai mélyszántást is el lehetett adni. Inkább rá vagyunk kíváncsiak, mint arra amit mond, de sajnos az árú itt kapcsolt volt. Mindezek ellenére aki egy kis retro kikapcsolódásra vágyik, azoknak kiváló szórakozás ez a három skicc.

 

 A selejt bosszúja (1951)

Rendező: Keleti Márton

Forgatókönyvíró: Békeffy István és Kellér Dezső

Főszerepben: Latabár Kálmán, Ruttkai Éva, Fónay Márta és Latabár Árpád

 

A képzett beteg (1952)

Rendező: Keleti Márton

Forgatókönyvíró: Nóti Károly

Főszerepben: Latabár Kálmán, Pongrácz Imre, Tompa Sándor és Latabár Árpád

 

 

Péntek 13 (1953)

 Rendező: Keleti Márton

 Forgatókönyvíró: Nóti Károly

 Főszerepben: Latabár Kálmán, Kiss Manyi, Pongrácz Imre és Gobbi Hilda 

 

A blogon a kommentelés szabályaiért kérem kattintson ide!

Keresd a privát Facebook blogomat is: 365 Nap 

Ha tetszett az írás további filmekért és ajánlókért keress és like-olj minket a Facebook-on is, a friss posztokért kövess a Twitter-en vagy a Google Plus-on, videókért keresd és iratkozz fel a Youtube csatornánkra.

twitter.jpeg youtube.png download (1).jpeg download (2).jpeg

 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarfilmorokseg.blog.hu/api/trackback/id/tr926597293

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Magyar filmek és a labdarúgás, focilegendák a filmvásznon 2014.09.18. 15:53:16

Találhatunk némi párhuzamot a magyar labdarúgás és a magyar filmgyártás helyzete között, ha akarunk: sajnos a világ elhaladt mellettünk. Akár erőltetett, akár nem ez az analógia, tény, hogy a filmvászonról is lekerült a foci, mint népszerű téma és ilye...

Trackback: Első magyar hangosított film a Csak egy kislány van a világon (1929) 2014.09.02. 12:11:31

"Ha a filmművészet lényege abban áll, amit a a kép plasztikája és a montázs tehet hozzá a közvetlenül adott valósághoz, akkor a némafilm művészetét a maga nemében tökéletes művészetnek tekinthetjük. Mellette a hang már legfeljebb csak alárendelt, kiegé...

Trackback: A nap videója: 58 másodperc (1964) 2014.08.29. 09:15:39

  A Gyarmathy Lívia rendezte 58 mp (58 másodperc) című dokumentumfilm egy úszóversenyt és az arra való felkészülést mutatja be. A nézők várakozása,  a rajt előtti feszült pillanatok, a verseny menete közben megelevenednek a felkészítő edzések, minde...

Trackback: Portré: Ma 101 éve született Bulla Elma színésznő 2014.08.26. 13:34:54

Portré sorozatomban a magyar színésznők és színészek, filmesek és rendezők pályafutását szeretném feleleveníteni néhány mondatban, néhány fotóval illusztrálva. Elsőként a ma 101 éve született Bulla Elmáról emlékeznék meg. A múlt vasárnap ajánlott ...

Trackback: Fotók a magyar mozik és a filmgyártás múltjából 2014.08.23. 09:12:48

Az egyre bővülő és rendkívül szórakoztató Forteplan fotóarchívum segítségével összegyűjtöttem néhány érdekes fotót a magyar mozi és filmgyártás múltjából.    Dombóváron az Ipartestület 1925-ben alapított mozgó színháza a Kossuth Lajos utca 69. szám a...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2014.08.18. 12:47:30

Ez a három szkeccs még a viszonylag szolidabb kurzusfilmek közül való. Bár meglehetősen didaktikusak, mégsem mondanám ideológiai mélyszántásnak például a Dalolva szép az élethez képest.
Latabár egyébként zseniális komikus volt, a humorával (nekem legalábbis) mindig felül tudta írni a bugyuta, de kötelező ideológiai tartalmat ezekben az 50-60-as években készült filmekben.
süti beállítások módosítása