Tímár Péter vígjátéka már 1990-ben, a rendszerváltozás hajnalán elkészült azonban csak 1992-ben mutatták be. A történet 1989-be, a kommunista rendszer bomlásának végnapjaiba kalauzol el minket.

A társadalmi nyitás humoros megközelítése egy roppant szórakoztató abszurd komédiát szült, amely nevettetve és szórakoztatva mutatja be a kádári építmény összedőlését. Már senki és semmi nem az, ami volt, a szocialista rend szülte értékek a semmivé foszlanak, helyükre azonban láthatóan nem lép semmi. Föld alatt munkásőrök készülődnek, a föld felett, a terített asztaloknál már a boldogulás mellett a politikai kérdések is előtérbe kerülnek. A film ügyesen kerüli a sablonokat, szinte minden jelenete telitalálat, köszönhető a kiváló dramaturgiának és a színészi játékoknak, a film szereposztása igazi főnyeremény.

A történet nem igazán bonyolult vagy összetett, Slamovits Bea (Pap Vera) és Huszár Géza (Gáspár Sándor) fiatal házasok, akik összegürcöltek egy házat, de láthatólag kapcsolatuk a munka végeztével elhidegült. Egy eltévedt levél okán kiderül, hogy Bea nemi úton terjedő betegséget kapott, természetesen férjét vádolja hűtlenséggel. Géza értetlenül áll az események előtt és politizáló barátja Aladár (Szacsvay László) "okos" tanácsára új asszonyt visz a házhoz, a nyafka Icát (Eszenyi Enikő). Az asszony sem rest, meghívja magukhoz a rá erősen "nyomuló" rendőrt Sándort (Koltai Róbert). Az így kialakuló házassági válság és szerelmi négyszög szemtanúja Bea családjának régi barátja, a munkásőr Béla (Eperjes Károly), aki titkon a munkáshatalom visszaállításán fáradozik régi harcostársaival. A konfliktus feloldását, mintegy "deus ex machina", Lojzi mama (Törőcsik Mari), Bea édesanyjának megjelenése hozza meg. Ebben a filmben minden színész tehetsége legjavát hozza, ripacskodás és túljátszás nélküli komédiát láthatunk, amelynek minden perce kincs. A film forgatókönyvét a rendező Tímár Péter írta, és mint az Orson Welles óta tudhatjuk, hogy a legjobb filmek akkor készülnek, amikor a vágást is maga az alkotó végzi. A film érdekes látásmódjának operatőre Szatmári Péter volt.

Valójában a szocializmus sohasem elkészült abszurd építménye ugyanúgy omlott össze, mint a félkész ház a film végén, ha tetszik itt is "indult a bakterház". Bár a film közvetlenül az események sodrában készült egy dolgot kiválóan megmutat: a változás alacsony hatásfoka nem külső tényezőkön múlott, mi magunk emberek nem voltunk felkészülve arra, ami velünk történik. Nem csak roppant humoros a film, hanem egyfajta jövendelés is volt, sok szempontból még a mai társadalmunk is Kádár kor örökségét nyögi. Változásra képtelen generációk alól húzták ki a talajt, valóságos felvázolt jövőkép nélkül. Nevetünk és közben sírunk is, a történelem ugyanúgy dobál minket, mint ahogy a film szereplőit a véletlen események és saját rossz döntéseik következményei.

A film éles szociológiai látásmódja mellett számos, mára a köznyelvbe beépült fordulatot is adott a filmszerető nézőknek, ami mentén a film cselekménye végigkövethető. Ezek máig szállóigék azok között, akik kultuszfilmként esetleg már több tucatszor látták a filmet, mint jelen sorok szerzője. Azoknak akik hozzám hasonlóan ismerik, és azoknak akik nem, összeszedtem a film legikonikusabb jeleneteit, élvezzük együtt újra őket. Esetleg nézzük meg a filmet sokadszor.

A blogon a kommentelés szabályaiért kérem kattintson ide!

Keresd a privát Facebook blogomat is: 365 Nap 

Ha tetszett az írás további filmekért és ajánlókért keress és like-olj minket a Facebook-on is, a friss posztokért kövess a Twitter-en vagy a Google Plus-on, videókért keresd és iratkozz fel a Youtube csatornánkra.