Itt az ősz és talán ez a legcsodálatosabb évszak, ha az ember a természetben jár. A változó környezet színei mindenkit magukkal ragadnak és ösztönöznek minket, hogy ezekből a csodálatos emlékekből minél többet megőrízzünk magunknak. Magyarországon nem volt elkötelezettebb művelője a természetfilmezésnek, mint az idén száz éve született Dr. Homoki Nagy István ügyvéd, író, filmrendező és operatőr.
A száz évvel ezelőtt (1914. szeptember 2.) Mezőtúron született Homoki Nagy István ügyvédnek készült, hogy aztán szenvedélyének, a természetfotózásnak szentelje életét. Kecskeméten tanult 1932 és 1933 között a Református Jogakadémián, tanulmányait Szegeden fejezte be és 1937-ben jogi doktorrá avatták. Kiskunfélegyházán és Hódmezővásárhelyen töltötte joggyakornoki éveit, 1942-ben ügyvédi és bírói szakképesítést szerzett. A természet és az Alföld élővilága iránti szeretete már gyermekkorában megmutatkozott és a tanulással, munkával töltött éveiben is minden szabadidejét a természet megfigyelésével és megörökítésével töltötte. Megmaradt fotógyűjteményei alapján természetfotósnak is kiváló volt, tagja volt a Nemzetközi Fotóművész Szövetségnek. A háború befejeztével kapta az Országos Természettudományi Múzeum Sajtó és Fotó Osztálya vezetői posztjára a felkérést, amelyet el is elfogadott.
Pályájának újabb fordulópontja volt, amikor 1949-ben a Magyar Híradó és Dokumentumfilm stúdió felkérte őt természetfilmek forgatására. Szakmáját részben feladva először mellékállásban, majd 1954-től főállásban annak szentelte magát, amire igazi elhivatottságot érzett. Saját elképzeléseit valósíthatta meg, filmjeit maga rendezte, írta és fényképezte; állandó munkatársai feleségéből, Zsoldos Zsuzsából, Farkas Zoltán és Morel Mihály vágóból, és néhány, szakmailag nélkülözhetetlen emberből állt. Természetfilmes pályájának első részében rövidfilmeket forgatott: "A Kis-Balaton nádrengetegében" (1949), "A löszfalak madarai" (1950), "Egy kerecsensólyom története", (1950), ezután készítette el első egész estés filmjét a "Vadvízországot" (1951). Ez a mű a Szeged környéki Fehér-tó madárvilágát mutatta be és meghozta számára nemcsak a hazai, hanem a külföldi elismerést is. (Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál, legjobb operatőri munka, 1952). Filmjéről egy kritikus így nyilatkozott: "Ritkán vitték filmvászonra ilyen mértékben egy bizonyos vidék állatvilágát, természeti körülményeit. A képek szépsége, a fényképezés pontossága, a színeljárás kifinomultsága ebből a filmből valódi gyönyörűséget csinál. Az állatok szokásainak megfigyelése legalább egy évi türelmes munkát vett igénybe, amelyre a film alkotói az évszakok váltakozásán keresztül utalnak is, hogy az élet folyamatát a maga teljességében követni tudják. Az élettani lét izgalmas és feszültséggel teli drámáján keresztül a valóság igazi költészetté válik."
Generációk által megcsodált, leghíresebb filmjét 1953-ban készítette el: a "Gyöngyvirágtól lombhullásig" című egész estés filmje a Gemenci-parkerdő évszakváltozásait mutatja be. Az Európában ritkaság flóra és faunáról, a vadrezervátum élővilágáról és vadjairól költői stílusban megkomponált filmjének közönségsikere még a "Vadvízország" elismerést is meghaladta, de a kritikai visszhangja is pozitív volt. Magyar természetfilmesként egyedülálló módon a 1953-ban a Velencei Filmfesztiválon Ezüst Oroszlán díjjal tüntették ki. A film egy vadőr mindennapjain keresztül mutatja be a környezetet, aki minden nap, évszaktól függetlenül elindul gyalog, vagy lóháton, idomított szirti sasával, rövidszőrű magyar vizslájával és drótszőrű foxijával, hogy vigyázzon az erdőre. A filmet Homoki Nagy szokásos stábjával készítette, a narrátor a népszerű Sinkovits Imre volt. A film hallatlan népszerűségét mi sem mutatja jobban, hogy 1953 szilveszterén a rádiókabaré legsikeresebb száma az az előadás volt, amelyben Sinkovits Imre a természetfilm szövegének fordulataival, stílusával mutatta be a korabeli pesti éjszakai életet. Nemcsak Magyarországon mutatták be az alkotást, nagy sikert aratva 1954-ben Németországban és az Egyesült Államokban, 1955-ben Svédországban, 1961-ben Finnországban is a mozikba került.
Pályafutásának következő állomása az 1954-ben forgatott "A kékvércsék erdejében” című film volt, amelyet Hortobágyon, az óhati tölgyesekben filmezett. Homoki Nagy egy átmeneti időszakra ismét visszatért a rövid természefilmek világába, a következő években számos ilyen került ki a keze alol, mint a "Néma romok" (1961), "Hervad már ligetünk" (1964), az "Erdei tó" (1966), az "Erdei pillanatok" (1966) vagy a "Napfényes kertekben". (1967). Ezen rövidfilmek készítése során új tájakat fedezett fel, érdeklődése központjába a Dunántúl és a Vértes környéke került és most már nemcsak a természet, hanem környezetünkben élő állatokra is koncentrált. 1956-ban készült el első állatokkal fogatott filmje, a Cimborák első része, a "Nádi szélben", ezt követte a a "Hegyen-völgyön" 1960-ban. Ezekben a filmekben állandó szereplők lettek az állatok, Fickó, a magyar vizsla, Pletyka, a tacskó és Nimród, a vadászhéja, de szerepet kapott számos más állat is, mint mókus, mosómedve, hiúz, vadmacska. A filmek a közönség körében itthon és külföldön is elsöprő sikert arattak, de a kritika fanyalogva fogadta, a szerintük felhígult művészi teljesítménye miatt.
Homoki a kritikák ellenére következetesen haladt az általa elképzelt úton, egymás után készítette el állat szerepelőkkel forgatott filmjeit, melyek már nem érték el korai természetfilmjeinek, vagy az első állatokkal forgatott filmjeinek sikerét. A "Pletyka délutánja" (1964), a "Hej, csóka" (1963) és "A sasfióka" (1964), Csaklival, a csókával, egy tücsök főszereplésével "A barna legényke" (1964) már nem tartozott legsikerültebb filmjei közé, korábbi munkáival összehasonlítva. Sorozatokat is kezdett el készíteni, mint a "Macskakaland" (1968) és a "Kurtalábú pásztor". Pletykával a főszerepben. A Magyar Televízió részére készítette a "Plútó és Puck” sorozatot egy mosómedvével és egy hollóval a főszerepekben. Filmjeiben az állat karaktereket sokszor emberi tulajdonságokkal ruházta fel, rajtuk keresztül mondott el érdekes és tanulságos meséket.
Dr. Homoki Nagy István 1979. december 14-én, 65 éves korában hunyt el Budapesten. Minden munkájában a tökéletes megalkotására törekedett. Az alkotásai elkészítéséhez rengeteg türelem kellett és a szakmát is hibátlanul kellett művelnie, hiszen a természetben filmezett jelenetek nem megismételhetőek. A műfaj iskolateremtője volt hazánkban, az ő nevével kapcsolják össze jelenleg is Magyarországon a természetfilmezést. Alkotásait negyven ország vásárolta meg és vetítette, fesztiválokon mutatták be és díjazták munkáit. Rengeteg elismerést kapott tevékenységéért, már 1952-ben Kossuth-díjat, Érdemes művész kitüntetést (1955) és Chernel István-emlékérmet (1984). A Nemzetközi Fotóművész Szövetség és Angol Királyi Társaság tagja is volt, 2000-ben posthumus Fejér Megye Díszpolgárává választották.
Budapesten a Farkasréti temetőben lelt örök nyugodalmat, sírján Nimród, a sólyom képe található, és alatta ez a felirat: "Gyöngyvirágtól lombhullásig" Egykori lakhelyén, Budapest Belvárosában (V. kerület, Petőfi tér 3-5. szám alatt) emléktáblát helyeztek el tiszteletére, Gödöllőn utca, Kecskeméten egy általános iskola viselte a nevét valamint Mezőtúron a gimnáziumában emléktábla őrzi emlékezetét.
A felsorolásban lévő filmeket és még néhányat ebben a lejátszási listában a Youtube-on megnézhettek.
A blogon a kommentelés szabályaiért kérem kattintson ide!
Keresd a privát Facebook blogomat is: 365 Nap
Ha tetszett az írás további filmekért és ajánlókért keress és like-olj minket a Facebook-on is, a friss posztokért kövess a Twitter-en vagy a Google Plus-on, videókért keresd és iratkozz fel a Youtube csatornánkra.