Magyar Filmörökség

Magyar filmekről szubjektíven

Vélemény: Három dolog amiért még mindig szerethetjük Fábry Sándort

2014. augusztus 12. 08:27 - Magyar Filmörökség

Az egyre kínosabbá váló és kevésbé főműsor-időben megjelenő Fábry Show ma már nem tartozik a televíziózás fősodrába, azonban érdemes Fábry Sándor pályafutásának néhány mérföldkövét felidézni. Nem csak fergeteges humoristaként teljesített jobban, hanem a magyar filmgyártásban is szerepet vállalt. Három bizonyítékát sorolnám fel ennek tézisnek, hogy ne csak jelenlegi produkciója alapján ítélkezzük.

 A dramaturg

Talán kevesen tudják, de 1978 és 1992 között a Mafilm dramaturg-gyakornoka, majd dramaturgja volt. Olyan filmeken dolgozott ebben a munkakörben, mint az Angyali üdvözlet (1984), az Álombrigád (1985), a Céllövölde (1990) vagy a Sose halunk meg (1992). A Mafilm-es időszakban rajta hagyta a kézjegyét a magyar filmhistórián: Vitézy László rendező és Dárday István forgatókönyvíró "Vörös Föld" című 1982-es filmjének egyik dramaturgja volt. A film korszakalkotó vállalkozás volt, talán az egyetlen, de biztosan a legjobb realista dokumentum-dráma ebből az időszakból. Amatőr szereplőkkel forgatott termelési-film erősen rendszerkritikus volt, ha nem is nyiltan a szocializmus, de mindenképpen a fejlődést gátló bürokrácia és képmutatás kritikája. Ennek a filmnek a zsenialiása az élethűség és a történet mélyen lappangó humor, írónia, amely nem lenne ennyire erős Fábry munkája nélkül. Humorista énjének legjobb oldalát vihette bele a munkába, a végeredmény rendkivűl erős lett, bár érzékeny antennák kellenek az adás vételére. Itt megnézheted, hogy te veszed-e ezt a hullámhosszt.

voros_fold.jpg

 A forgatókönyv író 

Számos film forgatókönyve fűzödik a nevéhez, részben vagy egészben. Ezek közül a legjelentősebbeket említsük meg: Vámmentes házasság (1980), Könnyű testi sértés (1983), Ördög vigye (1992) vagy a Megint tanú (1994). A felsorolásból a kedvencem Pajer Róbert rendezése az 1992-es "Ördög vigye"Psota Irén, Bezerédy Zoltán és Reviczky Gábor mellett feltűnnek újra a "Mamiblu"-ban megismert Buczella-testvérek, Dörner György (Pici) és Gáspár Sándor (Sanyi). Az egyszerre misztikus és kacagtató történet jól adja vissza Fábry fanyar humorát. Az 1990-es években készült egyik leghumorosabb filmszatíra bújt elő a köpönyegéből. Erről meggyőződhetsz itt.

ordogvigy2.jpg 

 A színész

Fábry sok filmben vállalt kisebb, nagyobb szerepet, például az Itt a szabadság (1990), a Roncsfilm (1992) vagy a Hasutasok (2006) című filmekben, azonban elemében leginkább akkor volt, mikor önmagát alakíthatta. Erre tökéletes példa a Wahorn Andrással forgatott dokumentum roadmovie a Cadillac Drive. A 80 forgatási napon keresztül készült 12 részes sorozatban a humorista és a művész Los Angeles-ből indulva próbálnak eljutni Alaszkán, Szibérián és Oroszországon át Budapesre. A kereskedelmi televíziózás magyarországi történetében kevés olyan produkció van, amely egyáltalán említésre érdemes (nem számítva Hajós András néhány rövid életű megjelenését a tv képernyőn), nos ezt a sorozatot érdemes volt megnézni. A meditatív Wahorn és a harsány Fábry kettőse szórakozató és mulatságos, a sorozat minden részében képes fenntartani a néző figyelmét. Fábry Sándor primadonnáskodása már nyomokban tartalmazza azokat az elemeket, amelyek miatt mostanában nem szeretjük, de humora még a régi és terjeszti a "szerjózsa minden irányába". Kritikája az amerikai társadalom tekintetében pont annyira pengeéles, mint a a poszt-szovjet viszonyok között.

 

 

 

A blogon a kommentelés szabályaiért kérem kattintson ide!

Keresd a privát Facebook blogomat is: 365 Nap 

Ha tetszett az írás további filmekért és ajánlókért keress és like-olj minket a Facebook-on is, a friss posztokért kövess a Twitter-en vagy a Google Plus-on, videókért keresd és iratkozz fel a Youtube csatornánkra.

twitter.jpeg youtube.png download (1).jpeg download (2).jpeg
27 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarfilmorokseg.blog.hu/api/trackback/id/tr786592537

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A száz éve született Homoki Nagy István természetfilmes 2014.09.13. 11:39:16

Itt az ősz és talán ez a legcsodálatosabb évszak, ha az ember a természetben jár. A változó környezet színei mindenkit magukkal ragadnak és ösztönöznek minket, hogy ezekből a csodálatos emlékekből minél többet megőrízzünk magunknak. Magyarországon nem ...

Trackback: Vélemény: Tényleg, mennyire jók a magyar filmek? 2014.09.08. 23:28:07

Lehet rajongani értük és utálni a magyar filmeket, lehet közönyösen legyinteni, ha magyar alkotásokról van szó, szemükre hányni a túlzott művészi megközelítést vagy túlságosan populárisnak bélyegezni őket. Itthon sokan és sok féle módon ítélkeznek, de ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.08.13. 10:06:31

2006os a legfrissebb olyan dolog amiért szerethetjük? Ez azért kicsit kevés így 2014-ben, nem?

Legalábbis akkor ha tudjuk, hogy NEM az M3 retro csatornán szerepel.

Magyar Filmörökség 2014.08.13. 10:18:29

@doggfather: Utoljára a Duna World-on futottam be, őszíntén nem vagyok nagy televizió használó. Ezzel a cikkel csak arra akartam rávilágatani, hogy bármennyire tehetséges valaki, ha egy eszmére fűzi fel a mondanivalóját, szabad gondolkodás helyett, valószínűleg zsákutcába jut.

falomb 2014.08.13. 11:12:10

A régi Fábry valóban jó volt, de a vajon a mostani mit gondolhat magában, amikor azok, akik mögé beállt, egyre inkább azokhoz hasonlatosak, akiken fénykorában a nyelvét köszörülte.

Magyar Filmörökség 2014.08.13. 11:15:11

@falomb: Kevésbé érdekes, az hogy ő mit gondol, nyilván megvan a saját története erről. Fontosabb az, hogy intő példa, mert tényleg sok szempontból vesztesége a magyar filmnek, a humornak (gondoljunk csak a Dízájn Centerre a Hócipő-ben). Csak ne kezdjünk politizálni, nem politika blog és nem is politikai bejegyzés volt.

rockjano 2014.08.13. 12:30:54

Nem csak az a gond vele hogy egy politikai oldalt szolgál ki elég kritikátlanul, hanem hogy közben a humora sem a régi…nincs önkritikája, nem tud nevetni saját magán, vagy a sajátjain és ettől nagyon rosszul öregszik.

Egyre ripacsabb a régi dumák gesztusok már rákövesültek.

A gond az alapvetően hogy nem egy igazán intelligens ember.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.08.13. 12:31:07

@Magyar Filmörökség: azt a részt értettem azért jegyeztem meg, hogy a cím azt írja, hogy van olyan dolog amiért MÉG mindig szerethetjük, de erre friss példát neked se sikerült találni csak 8 évest. ;)

ergo nincs olyan amiért MÉG mindig szerethetjük.

(ettől természetesen az értékes régi dolgai értéke nem csorbul)

Magyar Filmörökség 2014.08.13. 12:36:18

@doggfather: egy példával illusztálom: attól MÉG MINDIG szeretem George Lucast, hogy az előzmény filmek a Star Wars-tól harmatgyengék, vagy Spielberg-et mert az utolsó India Jones film kritikán aluli volt. Itt a MÉG. Azt, hogy most mit csinál, az nagyjából be van árazva, de ettől MÉG mint humorista szerethető. Azzal nem vitakozom, hpgy 2006 óta nem teljesít jól, illetve egy olyan szegmensben száműzte magát, ahol csak a kemény mag röhögcsél. Pont azért írtam ezt a bejegyzést, mert poltikai ide vagy oda, sajnálom ezt.

Magyar Filmörökség 2014.08.13. 12:38:51

@rockjano: Részben igazat adok, de az intelligenciájával nincs baj. A világlátásával viszont igen, ami a művészi teljesítmény rovására ment (de ezt Farkasházy-ról is elmondhatjuk, sajnos, hogy az ellenoldalt nézzük).

Magyar Filmörökség 2014.08.13. 13:25:40

Kedves kommentelők, a varázsszavak amelyekkel beindul a moderátor vasökle, nos ezek a csúnya szavak mellett a politikusok személy, ál vagy becenevei. Ilyen jellegű ötletelésekkel kérem más fórumokat keressetek, EZ ITT NEM AZ A HELY. Tény, hogy cikkem alanya politikai szerepvállalástól nem mentes, de pont erre a problémára szerettem volna felhívni a figyelmet, ideológiai elképzelésektől függetlenül. Szakadjunk el ettől a témától végre, lehet, hogy egy picit ezzel is előmozdítjuk a társadalmi békét. Köszönöm.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.08.13. 13:50:55

@Magyar Filmörökség: a példád alapján se jó amit mondasz. :D

Attól még mindig szereted a SW-t, hogy lucas nem csinált 20 éve normális filmet.
A korábbi munkái lehetnek jók csak mert ő kevésbé kreatív vagy akármi.

vagy attól még az indi trilógia frenetikus, mert csináltak egy rossz folytatást, mert spielberg megkopott.

Magyar Filmörökség 2014.08.13. 13:57:07

@doggfather: Ha úgy tetszik, egyszerűsítsük le: számomra értékelhető teljesítményét szeretem, ami nagyjából a Cadillac Drive-val lezárult. Ami ez után volt, az nem értékelhető. Itt az értékelhető dolgokra hívtam fel a figyelmet, mert ezek elsikkadnak az értékelhetetlen mellett. Ha arról akarsz meggyőzni, hogy NE szeressem Fábry-t, mert beállt valami mögé, az nem fog menni, mert erről a szerepvállalásáról csak magán, nem pedig esztétikai véleményem van. Ahogy a politikai beállítottságnak magánvéleménynek kellene lennie, nem közbeszédnek. Ideális esetben.

falomb 2014.08.13. 14:30:05

@Magyar Filmörökség: én úgy mondanám, hogy a régi Lucast és a régi Spielberget kedveltem, a mostaniakat már nem. Itt persze nem arról van szó, hogy mint embert kedvelem-e őket, hiszen személyesen nem ismerem őket, hanem mint azt a kreatív személyiséget, aki a műveiken keresztül átjön. Ebben az értelemben a mostani Spielberget és Lucast nem kedvelem, és Fábryt sem.

A régi Fábry (a kreatív személyiség) már nem azonos a jelenlegi Fábryval.

Magyar Filmörökség 2014.08.13. 14:34:49

@falomb: Teljesen jó, amit mondasz. Emberileg nem ítélkezünk, esztétikailag pedig csak arról mondunk véleményt ami a radarunkon van. Ahogy mi is elvárjuk, hogy cselekedeteinket és ne az embert itéljék meg. Barátságosabb hely lenne az ország, ha fröcsögés helyett magunkba szállnák, mert mindenkinek van igaz abban, amit mond. De többnyire meg sem halljuk.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.08.13. 15:47:16

@Magyar Filmörökség: én nem akarlak meggyőzni, hogy ne szeresd, csak felhívtam a figyelmedet, hogy MA is lehet kedvelni, de nem a MAI munkáiért hanem a majd 10 évvel ezelőtti munkáiért.

Magyar Filmörökség 2014.08.13. 15:48:32

@doggfather: Pont így van, ma is kedvelem, de nem a jelenlegi tevékenységéért.

ComLo 2014.08.13. 16:09:07

Én elsősorban a humorát említeném, ami régen igenis jó volt. A lejtő ördögét, a Vietnámi balzsamot, vagy az Oh Tannenbaum-ot, a mai napig elő tudom venni, és meghallgatni.

Viszont nekem a Cadilac Drive egy hatalmas csalódás volt ... Minden összetevő adva volt, a két szereplő eltérő mentalítása, a Cadilac, Amerika, Alaszka, és Oroszország azon része, ami mindig is érdekelt, jó stáb, izgalmas alapötlet ... nekem viszont nagyon nem müködött az egész ... Wahornnál kevés irritálób alakot láttam képernyőn, Fábri eléggé magán kívül volt, ketősük abszolult nem müködött, sokszor (számomra) érdektelen dolgokat mutattak sokáig, és (szintén számomra) érdekes dolgok felett siklottak átt. A jelentek vagy túleröltetettek, vagy unalmasak voltak, az operatőri munka gyakran nagyon borzasztó. Részemről egy hatalmas kihagyott ziccer a sorozat. Nem azt mondom hogy rossz, de millioszor jobb lehetett volna (és lehet lett is volna, ha tényleg igaz a legenda, hogy a forgatott anyag fele eltönt hazaúton).

Magyar Filmörökség 2014.08.13. 16:13:26

@ComLo: Valóban, sokkal többet is ki lehetett volna hozni belőle. Nyilván Michael Palin hasonló tematikájú filmsorozata mérföldekkel jobb, de a magyar kereskedelmi televíziózás viszonylatában egész nézhető valami. Néhol leűlt, de alapvetően működött. Wahorn? Igen, megosztó személyiség. Tudod, ízlesekről (vagy annak hiányáról) nehéz vitatkozni, nekem tetszett.

ComLo 2014.08.13. 16:35:25

@Magyar Filmörökség: Ohh az nem én vagyok aki izlésről akar vitatkozni, készséggel elfogadom mások véleményét, direkt beleírtam csaomó helyre hogy SZERINTEM :-).
És lehet az is, csak az én elvárásaim voltak extra nagyok, de én sokkal többet vártam tőle mivel külön külön minden összetevője nagyon ígéretes volt (mint mondtam mindhárom terület (keleti part, alaszka, közép Ázsia) nagyon érdekelt, abban az időben imádtam Fábri humorát, és a készitők között is rengeteg tehetség volt stb stb. Mintha csinálnának egy kaját szarvasgombából, Kobe marhából, Beluga kaviárból, és a végeredmény mégsem életed legfinomabb kajája lesz.

Magyar Filmörökség 2014.08.13. 16:56:21

@ComLo: :)))) Találó hasonlat, mintha a Világevő blogon lennénk.

pszichonauta 2014.08.13. 16:56:56

A Cadillac Drive valóban az RTL legjobb húzása volt, már számtalanszor megnéztem. Csak azt sajnálom, hogy a kimaradt jelenetek még DVD-n sem jelentek meg. Az út majdnem 12 hónapig tartott, ebből láthattunk 12 órát, szóval nagyon lerövidítették. Pedig a neten van rajongótábora a műsornak, szerintem sokakat érdekelne.

Magyar Filmörökség 2014.08.13. 16:57:39

@pszichonauta: Egyetértünk. Na, majd mondom Dirk-nek.... :))))

röf 2014.08.13. 17:54:39

Ha Fábryt úgy egyben kellene megítélni, hogy az évek során mit tett az asztalra, azt hiszem ott van a spiccen.
Persze a Gyurcsány éra alatt rákanyarodott egy politikai vágányra, ami ketté is osztotta a humorhallgató populációt.
Szeretemre és utálomra.
Azért valószínűsítem, ha a másik irányba futó sínpárra tér rá, itt, az Indexen kommentelők szemében sokkal nagyszerűbb és tehetségesebb ember lenne....
De kérdezem.
A számottevő humoristák közül ki kanyarodott a "másik irányba" futó sínpárra?
(A Heti hetest, meg Sas Józsefet talán nem kéne most elővenni...)

Magyar Filmörökség 2014.08.13. 18:00:44

@röf: Számomra a probléma nem az, hogy politikai kabarét csinál, sem nem az, hogy a melyik oldal van a célkeresztben, hanem az, hogy egyszerűen nem szórakoztató amit csinál. Röhögni kell és lehet mindenkin, aki politikára adja a fejét, de ezt lehet jól és rosszul csinálni. A Heti Hetest sem szerettem, de legalább szellemes volt (néha), de amit a Kerényi csinált párhuzamosan a HírTV-n, annak minden perce kínos volt. Ez szubjektív érékitélet részemről, nem politikai kérdés. El kellene vonatkoztatni végre ettől: van jó humor és rossz. Nem jobb vagy baloldali.

röf 2014.08.13. 18:23:20

@Magyar Filmörökség:
15 éven keresztül jól csinálni valamit még a humor egyszerűbb (gagyibb) formájában sem egyszerű.
Amit Fábry csinál(t) ahhoz kellő műveltség, szókincs és humor hiányában más nem lett volna képes.
Egyik oldalon sem.
Amúgy Fábry már lejött a sínről, de nyilván az emléke még odavetül.

Magyar Filmörökség 2014.08.13. 18:26:31

@röf: Én is így látom. Ezért írtam korábban, hogy az intelligenciáját hagyjuk, az kimagasló. Kifejezetten sajnálom, hogy megfakult ez a humor, mert kedveltem és pont ezért írtam ezt a bejegyzést.

micsoda? 2014.08.13. 21:06:59

@rockjano: "Egyre ripacsabb a régi dumák gesztusok már rákövesültek."

Nagyon jól megfogalmaztad, az én gondolatomat is. A hideg futkos a hátamon amikor hallom a reklámját. Iskola példája annak, amikor valaki nem időben száll ki. Kár érte.
süti beállítások módosítása