Magyar Filmörökség

Magyar filmekről szubjektíven

A 25 legszórakoztatóbb magyar filmes karakter

2014. szeptember 07. 16:28 - Magyar Filmörökség

Korábban kétszer is (itt és itt sorrendben) a legszebb magyar színésznőkkel foglalkoztam, most jöjjön a többnyire férfiszínészek által dominált filmkomédia világa. A következőkben próbáltam összeszedni a saját elképzeléseim tudásom és ízlésem szerint a magyar filmgyártás távolabbi és közelebbi múltjának legszórakoztatóbb karaktereit. Vannak köztük főszerepek, mellékszerepek, sőt még animált karakterek is. Színészpárosok és triók is szerepelnek, ahol a filmkészítés közben a szereplők közösen feledkeztek bele a szórakoztatásba, ezért nem szétválaszthatóak. Elsősorban a nevettetés és szórakoztatás volt a szempont, nem a drámai mélységek és eredetileg a legviccesebb címet adtam volna ennek a listának. Azonban az összeállítás végén rájöttem, hogy néhány figura akit választottam, inkább tragikomikus, mint komikus. Lássuk!

1. Kabos Gyula, mint Schneider Mátyás (Hyppolit a lakáj, 1931 r: Székely István)

Hyppolit a lakáj.mkv_snapshot_00.16.39_[2013.01.23_21.11.07].jpg

 

2. Latabár Kálmán, mint Sóvári Péter (Egy szoknya, egy nadrág, 1934 r: Hamza Dezsö Ákos)

egy szonya.jpg

 

3. Turay Ida, mint Gizi / Janika (Janika, 1949 r: Keleti Márton)

janika.jpg

 

4. Latabár Kálmán, mint Dániel az eladók gyöngye (Állami áruház, 1953 r: Gertler Viktor)

20130206-allami-aruhaz-prcikk-mupa-.jpg

 

5. Kállai Ferenc, mint Lohrák Lajoska (2x2 néha 5, 1955 r: Révész György

016.jpg

 

6. Márkus László, mint Felix Martin (Meztelen diplomata, 1963 r: Palásthy György)

meztelen diplomata.jpg

 

7. Sinkovits Imre és Major Tamás kettőse, mint Molnár Ferenc tizedes és Albert / Kovács Dezsõ (Tizedes meg a többiek, 1965 r: Keleti Márton)

tizedes és a többiek.jpg

 

8. Páger Antal a Tamburás szerepében (Hattyúdal, 1969 r: Keleti Márton)

3-pager.jpg

 

9. Kállai Ferenc, mint Pelikán József, a gátõr (A tanú, 1969 r: Bacsó Péter)

tanu.jpg

 

10. Alfonzó (Markos József), mint Jeromos, a "szaki" (Én vagyok Jeromos, 1970 r: Tímár István)

jeromos.jpg

 

11. Garas Dezső, mint Minarik Ede mosodás és edző (Régi idők focija, 1973 r: Sándor Pál)

10565222_499633523514494_5447222248129235963_n.jpg

 

Ha tetszett a bejegyzés további filmekért és ajánlókért keress és like-olj minket a Facebook-on is, a friss posztokért kövess a Twitter-en vagy a Google Plus-on, videókért keresd és iratkozz fel a Youtube csatornánkra.

twitter.jpeg youtube.png download (1).jpeg download (2).jpeg

 

12. Olvasztó Imre és Koltai Róbert kettőse, mint Regős Bendegúz és Szabó Sándor, a bakter (Indul a bakterház, 1979 r: Mihályfy Sándor

(Ezt a pontot módosítanám: a film teljes szereplőgárdája megérdemli, hogy ezen a listán legyen, hibátlan komédiázást láthatunk: Horváth Teri (A Banya, a Bakter anyósa), Haumann Péter (A Patás), Bánhidi László (Konc bácsi), Csákányi László (Buga Jóska), Pécsi Ildikó (Csámpás Rozi), Szilágyi István (Piócás ember) csatlakozott a főszeplő duóhoz teljesítményben. Szerző. 2014.09.08. 11.15)

indulabakterhazlazanepmese_2_w800_h500.jpg

 

13. Kern András, mint Dr. Kardos Tibor nyomozó (Pogány madonna, 1980 r: Bujtor István és Mészáros Gyula)

pogány-madonna4.jpg

 

14. Garas Dezső és Kern András kettőse, mint Stock Ede és Salamon András komédiások (Ripacsok, 1981 r: Sándor Pál)

ripacsok.jpg

 

15. Szacsvay László, mint Kiptár József, a falu tanítója és párttitkára (Te rongyos élet, 1984 r: Bacsó Péter)

szacsvay.jpg

 

 

16. Rajhona Ádám és Koltay Róbert kettőse, mint Falkay elvtárs a ládagyár igazgatója és Bozody tűzoltó-parancsnok (Egészséges erotika 1985 r: Tímár Péter)

egeszseges-erotika.jpg

 

17. A "balettpatkányok" (Macskafogó, 1986 r: Ternovszky Béla)

macskafogo_patkanyok.jpg 

 

18. Eperjes Károly mint Józsi a rátóti legényanya (A legényanya, 1989 r: Garas Dezső)

legényanya.jpg

 

19. Szöke András, Gáspár Sándor és Badár Sándor hármasa, mint BélaGéza és ifj. Halász Jenõ (Roncsfilm, 1992 r: Szomjas György)

roncsfilm-1992-b-muller-magda_gyujtemenyebol.jpg

 

20. Gáspár Sándor, Koltay Róbert és Eperjes Károly, mint Huszár Géza, Sanyi a rendőr és Béla szomszéd hármasa (Csapd le csacsi, 1992 r: Tímár Péter)

csapdle.jpg

 

21. Koltay Róbert, mint Gyula a vállfa vigéc (Sose halunk meg, 1993 r: Koltai Róbert)

sose halunk meg.jpg

 

22. Reviczky Gábor mint Fikász 'Zimmer' Feri (Zimmer Feri, 1998 r: Tímár Péter)

zimmer.jpg

 

23. Mucsi Zoltán és Scherer Péter, mint Kapa és Pepe párosa (Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten, 1999 és folytatásai r: Jancsó Miklós)

nekem lámpást.jpg

 

24. Rudolf Péter, mint Kakszi Lajos alias Lali, a büfés és álmodozó (Üvegtigris, 2001 r: Rudolf Péter és Kapitány Iván)

uvegtigris_3_4.jpg

 

25. Schütz Ila, mint Terka néni  a hóbortós bejárónő (Valami Amerika, 2002 r: Herendi Gábor)

schutz_ila_valami_amerika_489353_12898.jpg

 

A fenti filmek közül az elérhetőkért keresd a Magyar Filmörökség videócsatornáját.

 

A blogon a kommentelés szabályaiért kérem kattintson ide!

Keresd a privát Facebook blogomat is: 365 Nap 

 

Ha tetszett a bejegyzés további filmekért és ajánlókért keress és like-olj minket a Facebook-on is, a friss posztokért kövess a Twitter-en vagy a Google Plus-on, videókért keresd és iratkozz fel a Youtube csatornánkra.

twitter.jpeg youtube.png download (1).jpeg download (2).jpeg

 

53 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarfilmorokseg.blog.hu/api/trackback/id/tr706677281

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Fotóalbum: színészportrék a magyar filmgyártás és színház múltjából 2014.10.03. 13:28:48

Egy korábbi bejegyezésemben a magyar mozik múltjáról gyűjtöttem össze néhány fotót, a Fortepan jóvoltából. Most érdekes színészportrékat kerestem (és találtam) az archívumban. Nézegessük együtt a magyar színház és filmgyártás hőskorából származó felvét...

Trackback: Magyar filmek és a labdarúgás, focilegendák a filmvásznon 2014.09.18. 15:53:16

Találhatunk némi párhuzamot a magyar labdarúgás és a magyar filmgyártás helyzete között, ha akarunk: sajnos a világ elhaladt mellettünk. Akár erőltetett, akár nem ez az analógia, tény, hogy a filmvászonról is lekerült a foci, mint népszerű téma és ilye...

Trackback: Fotóalbum: Ma 83 éve született Latinovits Zoltán 2014.09.09. 18:10:52

Ma 83 évvel ezelőtt született Latinovits Zoltán, „a Színészkirály”, balladai elmondása szerint nagyapja, Gundel Károly éttermében, "éppen Krúdy Gyula bácsi asztala fölött". Kétségtelenül a magyar színjátszás és filmművészet legnagyobb tehetségű művésze...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Magyar Filmörökség 2014.09.08. 10:52:16

@FILTOL: Alapvetően drámai a SZINDBÁD, nem kifejezetten tartom humorosnak, bár tartalmaz komikus elemeket. Itt inkább szórakoztató filmeket kerestem, nem a drámai mélységeket.

Marcellusca 2014.09.08. 10:55:45

Horváth Lajos Ottó alias Sanyi: Üvegtigris
Kovács Lajos alias Balog Tibi: Argo
Bicskey Lukács alias Psycho: Argo

Magyar Filmörökség 2014.09.08. 10:58:00

@Marcellusca: Köszi, az Argo-t egyáltalán nem szeretem. Ami a szellemi fogyatékosokon való szórakozást illeti, ugyanez a helyzet.

Marcellusca 2014.09.08. 10:58:15

Bánhidi László alias Matuska: A Pogány Madonna

Marcellusca 2014.09.08. 11:04:11

@Magyar Filmörökség: Én nem "szórakozásnak" láttam "Sanyit". Egy nagyon profin alakított szerep, amiben nem alázták eme fogyatékkal élőket, de szórakoztató karakter.
Attól, hogy az Argo-t nem szereted, a Balog Tibi és a Psycho karakterek viccesek.

Magyar Filmörökség 2014.09.08. 11:06:46

@Marcellusca: Ok, te így látod, de mivel én írtam ezt a listát, nekem más a véleményem. Kicsit partalanka az ilyen vita. ;) Az Üvegtigrissel vannak amúgy is gondjaim, de maga a karakter jól kitalált, felépített és néhol roppant vicces. (Ez csak és kizárólag az első részre vonatkozik.)

Marcellusca 2014.09.08. 11:07:05

@Magyar Filmörökség: Bánhidi Laci bácsi óriási (volt) minden szerepében!
Még az Indul a bakterház rövidke alakításában is. ("Ismertem apádat ..." majd: "Hogy hívnak?" :D )

Magyar Filmörökség 2014.09.08. 11:09:05

@Marcellusca: Ő volt Konc Bácsi. Az a film úgy volt egyben, igazából a teljes film szereplőgárdáját kellett volna ideírnom! :)

Marcellusca 2014.09.08. 11:13:46

@Magyar Filmörökség: Persze, persze, megint ízlések és ... :)
Az Üvegtigrissel nekem is vannak fenntartásaim. Elmegy. Az első. A többi ... hagyjuk! :D
Az Argo dettó. Egyszer meg lehet nézni. Ha éppen agyilag fáradt vagy még kicsit élvezhető is. :)

spinat 2014.09.08. 11:39:12

a 21, 22-t ki lehetett volna hagyni, nem akkora nagy számok. De a lista alapjában tetszett.

Magyar Filmörökség 2014.09.08. 11:43:13

@spinat: Reviczky Gábor a többi mellékszerepével együtt összességében kihagyhatatlan volt. A Sose halunk meg! nem tartozik a legnagyobb kedvenceim közé, azonban Koltay Róbert szórakoztót alakít benne (Kb. ugyanaz a helyzet, mint az Üvegtigrisnél).

Magyar Filmörökség 2014.09.08. 11:44:55

@spinat: És köszönöm, agyaltam rajta egy darabig, eredetileg 35-ből szűkítettem le.

-Adam- 2014.09.08. 11:47:18

Ha animált karakterek beleférnek, akkor nálam a Mézga család (főleg Aladár) szintén rajta lenne a listán.

Gabba 2014.09.08. 11:47:18

jó a lista, Kabos Gyulával indul minden természetesen, aki nekem szívem csücske, ezért rossz látnom a Hyppolitot ilyen furcsán leírva

Magyar Filmörökség 2014.09.08. 11:49:12

@Gabba: Előfordul elírás, javítottam. 25 film, 25 rendező, rengeteg szereplő és sajnos lektorom nincs, se szerkesztőm. Köszönöm!

Magyar Filmörökség 2014.09.08. 11:51:26

@-Adam-: Tényleg vicces volt, de ha emlékeim nem csalnak (ha igen, ne kövezzetek meg) az egész estét film nem sikerült túl jól. A televiziós sorozat pedig más műfaj. De alapvetően igazad van. (De így talán még Gusztáv is.)

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2014.09.08. 11:51:55

Én ezekkel a modern komédiákkal már nem tudok mit kezdeni.

spinat 2014.09.08. 11:55:39

@Magyar Filmörökség: akkor most vicces színészeket gyüjtöttél, vagy vicces karaktereket? Mert se Revizsky, se Schütz Ila helyét nem vitatom.

Magyar Filmörökség 2014.09.08. 11:58:37

@spinat: Csak a Zimmer Feriért nem raktam volna Reviczky Gábort, de annyi más jó mellékszerepe volt, hogy ezért ezt a főszerepét nem akartam kihagyni. Ami egyébként jó, ha nem is kiemelkedő. Vannak filmek, amibn a főszereplő és az ötlet nagyon jó, és itt éreztem a helyüket (ilyen az Üvegtigris és a Sose halunk meg!), ha maga a film nem is a kedvencem. Így érthető?

Magyar Filmörökség 2014.09.08. 11:59:56

@spinat: A Valami Amerika pedig szintén nem tetszett, de karakteren, mint a takarítónő Schütz Ila, nagyon rég nevettem ilyen jót.

spinat 2014.09.08. 12:00:42

A csapd le csacsiböl meg ha már kiemeltél szerelöket, akkor Ica vagyokat kár volt kihagyni.

Magyar Filmörökség 2014.09.08. 12:02:08

@spinat: "Bocs!" :)))) Szerény véleményem szerint ezt is, mint sok mindent Eszenyi Enikő "túljátszotta", a "Vágy villamosáról" egyszer ki is jöttem színházból. Valahogy nem bírom.

vackor1 2014.09.08. 12:23:48

" Meg vagyok átkozva..." Bagamérit játszó Alfonzó? :)

hovatűnt démonhill 2014.09.08. 12:23:48

Gálvölgyi a Csinibabában? Az is vicces, és pont olyan kommersz szórakoztató film, mint az itt felsoroltak többsége :)

Magyar Filmörökség 2014.09.08. 12:24:40

@hovatűnt démonhill: Ez is szubjektív, egyáltalán nem kedvelem Gálvölgyi Jánost.

Magyar Filmörökség 2014.09.08. 12:25:36

@vackor1: azért vettem be az Én vagyok Jeromost, mert az inkább szatíra és zseniális benne. A Bagaméri jó, de egy gyerekfilmben karakter.

grigorij 2014.09.08. 12:30:58

Ideszólt a lézerjani?
A komplett Szomszédok hiányzik!
De a lista jó, egyedül a Valami Amerika nem illik ide, mert az nem klasszikus, hanem generációs kultfilm!

(De ha icces alapkarakterek, akkor a Hasutasok komplett, de a zinnyegtető Badár, a részeg postás Szőke, a nagycsőcsű pincérnő Hernádi stb.)

Rebelde 2014.09.08. 12:36:16

tényleg, Janka néni a szomszédokból

Magyar Filmörökség 2014.09.08. 12:37:03

@grigorij: @Rebelde: Jó hogy nem Kutya úr, vagy Oli úr (sicc!!) :-/

látens liberális 2014.09.08. 13:58:40

De a Mucsi-Scherer páros az újraforgatott Egy bolond százat csinálban is nagyon mókás volt, főleg abban a jelenetben, amikor összetörik a " kínai maffia" Badár Ladáját és jelentenek a főnöknek.Vagy Mucsi a Buhera mátrix-ban is nagyon jó volt.

látens liberális 2014.09.08. 13:58:41

Koncz a Gyula vitéz télen nyáron-ban?
Egyébként jó lista.Mondjuk, szerintem is volt vicces karakter az Argóban.Vagy akár a Kontrollban a Badár vagy aki mindig elaludt izgalom közben.( Nem emlékszem hirtelen a nevére.Valamilyen Csaba)

Magyar Filmörökség 2014.09.08. 14:03:37

@látens liberális: Pindroch Csaba volt. Az is vicces volt, valahogy kimaradt most... A Buhera matrix nincs most most, de utánanézek. A remake-ek nagyon nem a világom, de volt még egy Mucsi-Scherer páros ami tetszett, csak a film nem ugrik be. Szerintem ők együtt fergetegesek, a Jancsó filmben kicsit intellektuálisabb humort nyomnak azért vettem be ebbe a listába. Ne legyen egysíkú.

látens liberális 2014.09.08. 14:33:26

@Magyar Filmörökség: Igen, Pindroch Csaba.Nem ugrott be a neve.( ciki.)
A Buhera mátrix jó kis vígjáték, én szeretem, érdemes megnézni.

Mortanius 2014.09.08. 15:27:07

Forró vizet a kopaszra!
Gyarmati István (Boróka Mihály)

Baaah 2014.09.08. 15:27:07

Legszórakoztatóbb az a leginkább vicces?
Mert Garas Dezső a fenti két filmben nem volt vicces nekem. Nagyon jól játszotta a szánnivaló embert de viccesnek nem mondanám.

Magyar Filmörökség 2014.09.08. 15:38:23

@Baaah: Én sem. A szórakoztató számomra azt jelenti, hogy elgondolkodom az adott karakteren. A bevezetőben ezért írtam hogy nem adtam a "vicces" címet, mert ezen a listán elég sok a tragikomikus alak. Ilyen a két Garas Dezső alakítás, Koltai Róbert a Sose halunk meg!-ben, vagy Páger Antal a Tamburás szerepében, de akár a Tizedes meg a többiek szereplői is. Valahol határt húztam, ezek a figurák nekem még nevetve szórakoztatnak, de valóban nem viccesek. Aztán van amit kihagytam, mert már a drámaiság dominál, ilyen a Szindbád vagy akár a Tarr Béla Sátántangójának figurái. Rajtunk is lehet nevetni, de inkább csak kínunkban. Igazából szerettem volna egy áttekintést arról, hogy nekem mi a komikusan szórakoztató, ebbe belefér az öncélú poénkodás, mint Latabár, de a tragikomikus hős is. (A hülyeség, mint számos mostanában készült filmben, az nem.)

Baaah 2014.09.08. 15:58:42

Akkor érteni vélem a listát, legyen egy legviccesebb is majd :) Azon még többet tudunk rágódni :D

Magyar Filmörökség 2014.09.08. 16:02:53

@Baaah: Akkor jó. Mondjuk Szacsvay Lászlót se mondanám viccesnek, rendkívűl szórakoztató és komikus karakter a Te rongyos élet!-ben, de a cséplőgépben végzi, szóval erősen tragikomikus. Majd gondolkodom a vicceseken is .... :))))

never again 2014.09.08. 17:22:08

Szerintem Szacsvay alakja inkább szomorúan szívfacsaró mint vicces.

Magyar Filmörökség 2014.09.08. 17:32:46

@never again: A vicces kifejezés ezzel kapcsolatban nem hagyta el a klaviaturámat, komikus és szórakoztató. Nekem a végétől eltekintve nem volt szívfacsaró, összességében tragikomikus.

ZON 2014.09.08. 18:20:43

Gálvölgyi nem volt rossz a Csinibabában.
Latabár durván ripacs az politikavezérelt Állami Áruházban.

barrix 2014.09.08. 21:11:12

3. helyezett nincs?
Nekem a legszórakoztatóbb az utóbbi években az Isteni műszakból Kistamás /Keresztes Tamás/ karaktere volt.

never again 2014.09.08. 21:11:12

@Magyar Filmörökség: Ó, ez nem kritika volt, inkább vélemény. Bennem mély nyomott hagyott az a jellemrajz a filmben, de nyilván másnak mást mond. És ettől válik igazán jóvá :)

Magyar Filmörökség 2014.09.08. 21:17:13

@barrix: Babonából kihagytam. :)))) De nem sorrend, keletkezési sorrenben vannak a filmek. Úgy látszik van aki figyel. :D

vuvuvu2 2014.09.08. 21:59:29

És hol van Bagaméri aki a fagylaltját maga méri? Alfonzó / Kemény kalap és krumpliorr

Ugyaninnen: Lópici Gáspár az utca hírmondója (Szilágyi István)

Magyar Filmörökség 2014.09.08. 22:02:26

@never again: Igen, így van. Nem vettem annak, de véletlenül 2x is láttam, valahogy nekem nagyon komikus volt, amolyan szerencsétlen módon. Nyugodtam kritizálhatsz is, kaptam már eleget, mióta blogolok, edződöm.... :))))

Magyar Filmörökség 2014.09.08. 22:21:36

@barrix: 8000-ből te voltál az egyetlen aki észre vette. Amikor piszkozatból átmásoltam, kimaradt a 3., a Janika. Köszi!!!!

látens liberális 2014.09.10. 01:54:20

Az Illetlenekben Harsányi ?

Magyar Filmörökség 2014.09.10. 02:13:37

@látens liberális: Harsányi sem a kedvencem, ahogy Gálvölgyi sem. Nekem alapvetően volt benne valami ellenszenves nekem, nem igazán tudom, hogy mi. Ez megint szubjektív.
süti beállítások módosítása