Magyar Filmörökség

Magyar filmekről szubjektíven

Információk a Magyar Filmörökség filmblog-ról

2014. szeptember 07. 22:02 - Magyar Filmörökség

 

125799_galeria_szindbad.jpg

Mint azt a Beköszöntőben leírtam, ezt a blogot azért hoztam létre, mert a közelmúlt magyar filmjei méltatlanul kevés figyelmet kapnak, alig vagy egyáltalán nem ismertek sokak számára. Amennyiben érdekelnek a magyar filmgyártás gyöngyszemei, kövesd figyelemmel blogomat, időrendtől függetlenül, szubjektív szempontok alapján válogatok a magyar filmgyártás elmúlt évtizedeinek terméséből. Lehetőség szerint minden műfajból próbálok meríteni, vígjátéktól a drámákig, közönségfilmektől a művészfilmekig.

A blogot a szabadidőmben írom, szórakozásból és kikapcsolódásképpen, ezért a bejegyzések kommentálásával kapcsolatban felállítottam bizonyos szabályokat, amelyeket kéretik betartatni. Amennyiben ezt nem sikerül, az adott poszthoz megszüntetem a kommentár lehetőségét, az időmbe nem fér bele a faragatlanságok és butaságok gyomlálása. Ezért előre is elnézést kérek azoktól, akik építő jelleggel szólnának hozzá és emiatt nem tudnak.

A blog Facebook oldalát is látogassátok, lehetőség szerint like-oljátok: még több kép és filmajánlót próbálok felrakni. Félreértések elkerülése érdekében a 365 Nap Facebook oldal nem kapcsolódik a Magyar Filmörökség bloghoz, ennek más a tematikája. De szeretettel várok minden érdeklődőt ott is, like-oljátok és olvassátok azt is.

Leveleket a magyarfilmorokseg@gmail.com email címre lehet írhattok vagy lépjetek velem kapcsolatba a https://www.facebook.com/magyarfilmorokseg Facebook oldalon. A blog a Twitteren is követhető, csatlakozz!

Kapcsolódhatsz a Magyar Filmörökség blog Youtube csatornájához  és nyomonkövetheted a fontosabb posztokat a Google+ szolgáltatással is.

Minden olvasómnak kellemes szórakozást kívánok a filmekhez, fotókhoz és a bejegyzéseimhez!

Üdvözlettel,

A blog szerzője

twitter.jpeg youtube.png download (1).jpeg download (2).jpeg

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

http://magyarfilmorokseg.blog.hu/api/trackback/id/tr656633393