Magyar Filmörökség

Magyar filmekről szubjektíven

A nap videója: a Magyar Televízió kísérleti adása

2014. augusztus 17. 13:22 - Magyar Filmörökség

A fenti videóban a Magyar Filmhíradó számol be a Magyar Televízió kísérleti adásáról 1956-ban. A magyar állami televíziózás beindításáról 1953. január 23-án született döntés, ezzel párhuzamosan az Újpestről Kőbányára települt Orion gyárat bízták meg televízió vevőkészülékek gyártásával. A sorozatgyártásra szánt tévékészülék prototípusa 1955 augusztusára született meg, ez volt az Orion AT-501.

 

A Magyar Televízió első próbálkozásai 1954. január 20-tól voltak foghatóak, első adás 1954. december 16-án történt: Láng Éva mérnökről készült dia pozitívet közvetítettek a Gyáli úti épületből, s ezt az Orion gyár épületében, 4 km-rel távolabbról vették. Központi határozatra már 1956 tavaszától kísérleti adások voltak Budapesten, keddi és pénteki napokon. Október 23-a keddre esett, aznap az adás elmaradt. A vételhez szükséges Orion készülékeket 1956 tavaszától kezdték árulni, először csak Budapesten, az akkori Lenin körúti Ravill-Kereskedelmi Vállalat boltjában. A készülék ára igen borsosnak számított, darabjáért 5500 Ft forintot kellett fizetni (akkoriban egy mérnök havi munkájáért 550-650 Ft fizetést kapott). 10 nap alatt adták el a készleten lévő 150 darabot, 1957-re további 5000 darab eladását tűzték ki célul.

Nem hivatalosan már 1957. február 23-án beszüntették a próbaadások sugárzását, innentől fogva „élesben” mentek műsorok, felkészülési időt hagyva a májusi indulásra. A Magyar Televízió végül is, hivatalosan 1957. május 1-jén kezdte meg adásának sugárzását.

Mivel az Orion gyár kapacitása kevésnek bizonyult, 1958 második felében a székesfehérvári Videoton is megkezdte a tévékészülékek fejlesztését és gyártását a növekvő népszerűség kielégítése céljából. A működő hiánygazdaság tüneteinek enyhítése politikai cél volt, így az előfizetők száma 1960. június 30-án már 78 681 főt tett ki. 1960-ban a Videoton gyár bemutatta első önálló fejlesztésű, Tavasz típusú készülékét. Az Orion gyárban  még ebben az évtizedben elkészült a 400 ezredik tévékészülék, amelyből KGST megállapodás szerint 53 ezer exportra került.

Az első színes adás sugárzására Magyarországon 1969. április 5-én került sor, és megkezdődött a francia importból származó színes készülékek forgalmazása is. A színes készülék ára miatt a szocializmus egyik státuszszimbólum a lett. Az első színes közvetítés 1970-ben az április 4-ei díszszemle volt. Az előfizetők száma ekkorra már megközelítette az 1 millió 700 ezret (1970. augusztusi adat), és előfizetésekhez tartozó készülékek zömét a hazai gyárak adták. Még ebben az évben kezdődött meg az első hazai színes készülékek gyártása az Orion illetve a Videoton üzemeiben. Következő nagy lépésként a Magyar Televízió 1982. november 30-án elindította a teletext szolgáltatást.

A bónusz videónMagyar Televízió III. Stúdiója látható valamikor az 1970-es években. A felvételeket Vértes Imre hangmérnök rögzítette 8mm-es kamerájával.

 

 

A blogon a kommentelés szabályaiért kérem kattintson ide!

Keresd a privát Facebook blogomat is: 365 Nap 

Ha tetszett az írás további filmekért és ajánlókért keress és like-olj minket a Facebook-on is, a friss posztokért kövess a Twitter-en vagy a Google Plus-on, videókért keresd és iratkozz fel a Youtube csatornánkra.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarfilmorokseg.blog.hu/api/trackback/id/tr16610863

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Videóajánlat: az első magyar színes film Lúdas Matyi (1949) Ranódy László és Nádasdy Kálmán rendezésében 2014.09.14. 15:15:42

Szó került már a blogon az első Magyarországon készült filmfelvételekről és az első magyar hangosfilmről, sőt a Magyar Televízió kísérleti adásáról is. Az első magyar színes játékfilm apropója legyen, hogy ma 95 évvel ezelőtt, 1919. szeptember 14-én ma...

Trackback: Első magyar hangosított film a Csak egy kislány van a világon (1929) 2014.09.02. 12:14:28

"Ha a filmművészet lényege abban áll, amit a a kép plasztikája és a montázs tehet hozzá a közvetlenül adott valósághoz, akkor a némafilm művészetét a maga nemében tökéletes művészetnek tekinthetjük. Mellette a hang már legfeljebb csak alárendelt, kiegé...

Trackback: Fotók a magyar mozik és a filmgyártás múltjából 2014.08.23. 09:12:48

Az egyre bővülő és rendkívül szórakoztató Forteplan fotóarchívum segítségével összegyűjtöttem néhány érdekes fotót a magyar mozi és filmgyártás múltjából.    Dombóváron az Ipartestület 1925-ben alapított mozgó színháza a Kossuth Lajos utca 69. szám a...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ádám // emTV.hu · http://emtv.hu/ 2014.08.19. 06:39:52

Apu az Orionban dolgozott, én az Orion óvodájába jártam. Emlékszem volt tévénk is, videónk is.
süti beállítások módosítása