Magyar Filmörökség

Magyar filmekről szubjektíven

Szomjas György: Talpuk alatt fütyül a szél (1976) - A magyar "eastern" születése

2014. augusztus 02. 17:50 - Magyar Filmörökség

Szomjas György 1976-ban bemutatott filmje, a "Talpuk alatt fütyül a szél" a magyar filmgyártás érdekes kísérlete a western filmek hangulatának magyar környezetbe ültetésére.

 A keretek adottak voltak a XIX. század első évtizedeiben: a puszták népe, a betyárvilág évszázados elmaradottsága, vadsága és öntörvényűsége éles ellentétben állt a reformkorba lépett Magyarország földesurainak modernizációs elképzeléseivel. A szabadság eszményét megtestesítő pásztorok, gulyások, csikósok és a közöttük élő haramiák, akiket hol cinkosan, hol félelemből bújtatnak (“Pásztor, betyár, mind egyfajta, védik egymást, mint a testvérek”), összetűzésbe kerülnek a világukat mindinkább felbolygató szabályokkal. Az események katalizátora a szabad vándorlásukat akadályozó csatornaépítések a pusztában és a munkára betelepített kálomista földművesek, amiről sommásan állapítják meg a csárdában, a martalócok elleni csendrendelet kihirdetésékor: "Mind huncut az aki a rétet feltúratja. Nem haszon lesz ebből, kár lesz ebből."

150466_608x456.jpg

A börtönből szökött betyár, Farkas Csapó Gyurka (Doko Rosić, magyar hangja: Bessenyei Ferenc) érzi az idők változását ("Hát bizony, ilyen világban már betyárnak sem érdemes lenni. Ha így megy tovább, nem ülök lóra többet."), amelyre a puszta csendbiztosa, Mérges Balázs (Bujtor István) nyomatékosan figyelmezteti is ("Vigyázz, Gyurka, a nagy idők elmúltak!"). Ha ez az ellentét nem teremtene elegendő feszültséget, törés húzódik a tapasztalt betyár és a fiatal generációt képviselő Jeles Matyi (Vladan Holec, magyar hangja Cserhalmi György) között, aki nem hajlandó elfogadni a puszták íratlan szabályait (“Becsületen nyugszik a pusztai békesség.”).

A Szűcs Sándor néprajzi gyűjteménye alapján megrajzolt, a Karcag környéki pusztákban játszódó történetben az elmaradottság díszletei között egy változásra képtelen világ képe bontakozik ki (“A bitófán is csak addig nehéz lógni, amíg hozzá nem szokik az ember.”), amelyben sajátságos erkölcsi rend uralkodik (“Röfnél, fontnál igazabb az emberség, mérce csak a huncutoknak való.”) Mint a történet előrehaladtával megtudhatjuk, az változatlanságért nem csupán a betyárvilág felelős, a felszámolására küldött csendbiztos is inkább kollaboránsként viselkedik, amiért felelősségre is vonják. “Ezt haladásnak hívják, ehhez maguknak is hozzá kell szokniuk” figyelmeztetik a környék előjárói. A film nem fejlődéstörténet, a cselekmény lineáris módon robog a drámai végkifejlet felé amelyben végül is nem tudhatjuk, hogy a jó diadalmaskodott a gonoszon vagy a jövő a múlton. Az igazság és törvény végül tort ül, de a vesztőhelyre nem csak egy renitens bűnözőt kísérnek, halála az öntörvényű pusztai világ végét is jelenti.

150467_608x456.jpg

Drámai, tragikus, komikus és néhol mulatságos jelenetek, totálképek és közeli felvételek váltakoznak, sajátságos romantikát kölcsönözve a talán soha nem volt világnak. A film erőssége, hogy ellentétben néhány western filmmel vagy a magyar pusztai valóságról készült alkotással, nem igazán veszi véresen komolyan magát, a humor és a szatíra legalább annyira erőssége, mint a sötét drámaiság. A felvételek a képi világért felelős Ragályi Elemér világhírű operatőr, a korhű kosztümök Vincze Zsuzsa munkáját dicsérik, Krajcsovics János által megteremtett díszletek között, Sebő Ferenc zenéjével. A MAFILM Hunnia Stúdió-ban készült alkotás, Szomjas György második rendezése 1977-ben elnyerte a Magyar Filmkritikusok Díját. A film itt elérhető.

A film szomorú aktualitása, hogy idén februárban hunyt el Farkas Csapó Gyurkát alakító Djoko Rosić, a szerb-bolgár származású színész 82 éves volt. A magyar színészként is számon tartott művész az 1998-as Magyar Filmszemlén a Cigánytörvény című filmben nyújtott alakításáért a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat kapta meg első nem magyar színészként, 2010-ben pedig a 41. Magyar Filmszemlén életműdíjjal jutalmazták.

rosszemberek.jpg

IMDb

 

A blogon a kommentelés szabályaiért kérem kattintson ide!

Keresd a privát Facebook blogomat is: 365 Nap 

 

Ha tetszett az írás további filmekért és ajánlókért keress és like-olj minket a Facebook-on is, a friss posztokért kövess a Twitter-en vagy a Google Plus-on, videókért keresd és iratkozz fel a Youtube csatornánkra.

twitter.jpeg youtube.png download (1).jpeg download (2).jpeg

 

 

11 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://magyarfilmorokseg.blog.hu/api/trackback/id/tr76568533

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Magyar eastern újratöltve: Szomjas György filmje a Rosszemberek (1978) 2014.09.26. 15:03:58

Ahogy az Egyesült Államokban készült western filmeknek, úgy a néhány filmet jegyző itthoni felhozatalnak a főszereplői is a mindenkori társadalmi változások vesztesei. Szomjas György első filmjében, a korábban szóba került Talpuk alatt fütyül a szélben...

Trackback: Portré: Öt éve hunyt el Bujtor István 2014.09.24. 14:41:31

Ma 5 éve, hogy elhunyt Bujtor István (született Frenreisz István, 1942. május 5. – 2009. szeptember 25.), az 1970-es és 1980-as évek egyik legtöbbet foglalkoztatott magyar színésze. Nagyapja a híres vendéglátós Gundel Károly volt, féltestvére az egyik ...

Trackback: A nap videója : Légy (1981) 2014.08.06. 13:42:45

A Légy 1981-ben Oscar-díjat kapott a legjobb animációs rövidfilm kategóriában. A film rendezője Rófusz Ferenc volt, aki helyett, világraszóló botrányt keltve Dósai István, a Hungarofilm igazgatója vette át a hatalmas elismerést....

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

bloggerman77 2014.08.03. 13:10:14

"Apróbb" hibák:

- a film címe : Talpuk alatt fütyül a szél, és nem "Talpunk"

- Djoko Rosić, vagy Đoko Rosić vagy Dzsoko Roszics, de nem Doko

- Rosić bár önmagát bolgár színésznek tartotta, Jugoszláviában, a szerbiai Krupanj-ban született, ezért általában bolgár-szerb színésznek tartják

Magyar Filmörökség 2014.08.03. 13:11:28

@bloggerman77: Köszönöm, hogy szóltál javítottam.

Bwana Mzé 2014.08.03. 13:12:21

A film az alábbi linken nem érhető el.

inebhedj - szerintem 2014.08.03. 13:32:41

Egyébként a film zenéje is elég húzós és mesterien passzol a filmhez - továbbá a filmtörténelem egyik legjobb üldözéses jelenete is ebben a műben van. :)

Magyar Filmörökség 2014.08.03. 13:35:59

@inebhedj - szerintem: Tökéletes a zene hozzá, Sebő Ferenc nagyot alkotott.

Tudom, melyik üldözésre gondolsz, az hatalamas. :)))

♔bаtyu♔ 2014.08.03. 14:45:14

A Westernekért nem igazán voltam oda, de ezt az "Easternt" nagyon csíptem. Nem sok volt belőle, de mind klasszikus lett és szerencsére a neten is meg van az összes.

Oldfan 2014.08.03. 15:15:02

Ez is jól sikerült mozi, de a rendező második kísérlete a témában, a "Rosszemberek" sokkal ütősebb darab lett. Keményebb, akciódúsabb. Dzsoko Roszics ismét szerepelt benne, de lovat váltott, a törvényt képviselte.

Magyar Filmörökség 2014.08.03. 15:16:52

@Oldfan: A Rosszemberek nagy kedvenc szintén. Pont a "lassúsága" miatt választottam ezt a filmet, speciális hangulata van.

Oldfan 2014.08.03. 15:43:31

@Magyar Filmörökség: A kiváló hangulatot egy pillanatig sem vitatom. Igazából "westernesebb" fogásokkal él, mint a párja. (Pisztolypárbaj, lovas üldözés, fegyveres útonállás....) Az amerikai stílusból merít, mégis jellegzetesen magyar marad.
A Rosszemberek viszont pörgősségben, puskaropogásban és keménységben felül múlja, inkább az "italo" irányzatra hajaz, de azért ez is speciálisan hazai környezetben játszódik.
Innentől már ízlés dolga, kinek melyik jön be. Szerintem mindkettő jó lett. Kár, hogy folytatásaik nem születtek. A Sobri történetet én nem sorolom ide, sokkal gyengébb ezektől és a filmes eszközei is mások.

Magyar Filmörökség 2014.08.03. 20:33:59

@Oldfan: Én sem rangsorolnám őket, főképpen azért, mert a "Talpuk alatt..." tegnapi filmélmény, a másikat pedig kb 7 éve láttam, amikor megvettem DVD-n (de frissitem hamarosan). A Sobri nekem sem tetszett igazán.